Termékszűrő
  • Viselet
    • Smart Elegant
    • Streetwear
  • Kategória
    • Táskák
    • Ékszerek
    • Pénztárcák
  • Szín
    • fehér
    • szürke
    • fekete
    • narancs
    • ezüst
    • színes
    • sötétkék
    • lila
  • Ár
Trendlevél
* E-mail cím:
Elolvastam, megértettem és elfogadom az ÁSZF-et és az Adatvédelmi tájékoztatót.

Vengru

Együtt tanultunk az Óbudai Egyetemen, ipari termék és formatervező mérnökként végeztünk, majd később ugyanahhoz a ruhaipari nagykereskedelmi céghez kerültünk tervezőkként. Rengeteget utaztunk, többször megjártuk közösen Kínát is, beleláttunk egy divatcég teljes működésébe, a tervezéstől, a gyártáson át a piacra kerülésig követtük a termékek útját. Ez a munka is egy idő után kezdett monotonná és kiszámíthatóvá válni, viszont nagyon jó alapot adott egy saját üzlet elkezdéséhez, így elkezdtünk gondolkozni, hogy mihez is kezdhetnénk a megszerzett tudással és belevágtunk egy saját márka felépítésébe. Nem szerettünk volna beállni a sorba egy sokadik designer márkával, és a kicsit talán már túlárasztott piacon vergődni, ezért valami mást kellett kitalálnunk, ami eltér a megszokottól. Nem az aktuális trendekre és szezonokra alapozunk, ami ráadásul szinte már-már követhetetlenül gyorsan változik, hanem a tényleges vevői igényekre és a variálhatóságra koncentrálunk.

A mottónk „Tervezd magad, rakd össze saját táskád és alakítsd saját stílusodra!”

A fazonok alakíthatók, variálhatók, összekapcsolhatók egyes elemek. Inkább jellemeznénk magunkat jó iparosoknak, hiszen ez is egy iparág, a piac a tervezőnk, táskát szabunk, határokat nem! Emellett a táskáink designer darabok, minden egyes részlete tudatosan átgondolt, formatervezett.

ListaRács
Névjegykártyatartó - lila
Alapanyag: prémium minőségű vízlepergető olasz marhabőr Kézi készítés Kis szériában készített bőrtermék Alapanyag: prémium minőségű vízlepergető olasz marhabőr Kézi készítés Kis szériában készített bőrtermék..
 
4.990 HUF
Névjegykártyatartó - narancs
Alapanyag: prémium minőségű vízlepergető olasz marhabőr Kézi készítés Kis szériában készített bőrtermék Alapanyag: prémium minőségű vízlepergető olasz marhabőr Kézi készítés Kis szériában készített bőrtermék..
 
4.990 HUF
Névjegykártyatartó - sötétkék
Alapanyag: prémium minőségű vízlepergető olasz marhabőr Kézi készítés Kis szériában készített bőrtermék Alapanyag: prémium minőségű vízlepergető olasz marhabőr Kézi készítés Kis szériában készített bőrtermék..
 
4.990 HUF
Névjegykártyatartó - szürke
Alapanyag: prémium minőségű vízlepergető olasz marhabőr Kézi készítés Kis szériában készített bőrtermék Alapanyag: prémium minőségű vízlepergető olasz marhabőr Kézi készítés Kis szériában készített bőrtermék..
 
4.990 HUF
Fesztivál tárca - lila
Alapanyag: prémium minőségű vízlepergető olasz marhabőr Kézi készítés Kis szériában készített bőrtermék Alapanyag: prémium minőségű vízlepergető olasz marhabőr Kézi készítés Kis szériában készített bőrtermék..
 
3.990 HUF
Fesztivál tárca - narancs
Alapanyag: prémium minőségű vízlepergető olasz marhabőr Kézi készítés Kis szériában készített bőrtermék Alapanyag: prémium minőségű vízlepergető olasz marhabőr Kézi készítés Kis szériában készített bőrtermék..
 
3.990 HUF
Fesztivál tárca - fekete
Alapanyag: prémium minőségű vízlepergető olasz marhabőr Kézi készítés Kis szériában készített bőrtermék Alapanyag: prémium minőségű vízlepergető olasz marhabőr Kézi készítés Kis szériában készített bőrtermék..
 
3.990 HUF
Fesztivál tárca - fehér
Alapanyag: prémium minőségű vízlepergető olasz marhabőr Kézi készítés Kis szériában készített bőrtermék Alapanyag: prémium minőségű vízlepergető olasz marhabőr Kézi készítés Kis szériában készített bőrtermék..
 
3.990 HUF
Karkötő - lila
Alapanyag: prémium minőségű vízlepergető olasz marhabőr Kézi készítés; kézi festés és csiszolás Kis szériában készített bőrtermék Mérete állítható..
 
3.990 HUF
Karkötő - narancs
Alapanyag: prémium minőségű vízlepergető olasz marhabőr Kézi készítés; kézi festés és csiszolás Kis szériában készített bőrtermék Mérete állítható..
 
3.990 HUF
Karkötő - fekete
Alapanyag: prémium minőségű vízlepergető olasz marhabőr Kézi készítés; kézi festés és csiszolás Kis szériában készített bőrtermék Mérete állítható..
 
3.990 HUF
Karkötő - fehér

Borítéktáska övtáskapánttal - fekete/türkiz
Alapanyag: prémium minőségű vízlepergető olasz marhabőr Kézi készítés; kézi festés és csiszolás Kis szériában készített bőrtermék Variálható bőrtáska Bélés: vízálló textil bélés Belül 1 db rávarrott zseb található Méret: Kellékek: hazai gyártású, magas minőségű fémcipzárak, prémium olasz fémk..
 
32.990 HUF
Borítéktáska övtáskapánttal- sötétkék/narancs
Alapanyag: prémium minőségű vízlepergető olasz marhabőr Kézi készítés; kézi festés és csiszolás Kis szériában készített bőrtermék Variálható bőrtáska Bélés: vízálló textil bélés Belül 1 db rávarrott zseb található Méret: Kellékek: hazai gyártású, magas minőségű fémcipzárak, prémium olasz fémk..
 
32.990 HUF
Hátizsák - kék/narancs
Alapanyag: prémium minőségű vízlepergető olasz marhabőr Kézi készítés; kézi festés és csiszolás Kis szériában készített bőrtermék Variálható bőrtáska   Bélés: vízálló textil bélés Belül 1 db beépített laptoptok, maximum 13” laptopnak, 1 db cipzáras zseb és 2 db rávarrott zseb található M..
 
68.990 HUF